Iglódi Csaba első regénye a Dreher-szimfónia. Sakkvilágbajnoki ábrándokat dédelgetett, de dolgozott taxisofőrként és általános iskolai tanítóként is. Tanult újságírást, üzleti hírszerzést és politológiát, utóbbiból diplomázott.
Igazi karrierjét újságíróként kezdte: cikkei budapesti napi- és hetilapokban jelentek meg, később szerkesztőként, főszerkesztőként jegyzett lapokat, és belekóstolt a kiadói menedzsmentbe is. A ’90-es évek végén sikeres marketing-kommunikációs ügynökséget alapított és vezetett.
Két kiskorú – Brúnó és Frida – és két felnőtt – Anna és Sára – édesapja. Feleségével, Judittal Budapesten él, és vezetői tanácsadóként dolgozik.
Hobbija az olvasás, kedvenc időtöltése továbbra is a sakk, odavan a történelemért, gyengéje a csokoládé, imádja a beszélgetéseket. Szenvedélyes közösségépítő, mindene a kommunikáció, s ha egyszerre egy maratont nem is, de ezer kilométert azért évente lefut.